1. James Stoddard: A remény partjai 
2. Fedina Lídia: Nincs, ki üzenjen 
3. Sue Burke: Hamupipőke emigrációban 
4. Jobbágy Tibor: Magyar 
5. Lee Battersby: Torrentius tanítványa 
6. Weiner Sennyey Tibor: Proxima B 
7. Jefim Zozulja: Évszázadok Gramofonja

Sorozat: Battle főfelügyelő [5]

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A jó krimi nem a gyilkossággal kezdődik, hanem azokkal az okokkal és eseményekkel, melyek elvezetik a tettest a bűnéhez – vallja Agatha Christie, aki ezúttal egy bosszú pszichológiai mozgatórugóit kutatja.

Lady Tressilian, a gyilkosság áldozata azonban korántsem azonos a bosszúra kiszemelt személlyel. A gyilkost nem a várható örökség, nem a hirtelen felindulás hajtja, hanem a sértett hiúság, s ezért úgy rendezi, hogy a bizonyítékok valaki más ellen tanúskodjanak…

Amikor a közutálatnak örvendõ veterán hadfit a paplakban holtan találják – kétség nem férhet hozzá, hogy gyilkos kéz fegyverétõl –, voltaképpen senki sem csodálkozik. Hiszen maga a galamblelkû pap is kijelentette, méghozzá népes társaságban, hogy ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek. Bizony, sokan örültek volna, ha az ezredes nem áll az útjukban – kezdve fiatal feleségén, aki elsõ perctõl fogva boldogtalan volt mellette... Vagy nézzük például az elsõ házasságából való lányát, aki szerint, ha apjában volna annyi tisztesség, hogy beadja a kulcsot, megoldódna minden probléma... Nem beszélve a sikkasztással és pápista szimpátiákkal vádolt ifjú káplánról, akit az ezredes nyilvánosan megszégyenített... Avagy a fiatal festõmûvészrõl, aki Protheroe lánya körül legyeskedik, de a feleségét szeretné megszöktetni...

A rejtélyes gyilkosság kivizsgálásával megbízott Slack felügyelõ roppant rossz modorú ember; nem is megy semmire a kihallgatott falubeliekkel. A nyomozás már-már zsákutcába jut, amikor közbelép Miss Marple, a finom, törékeny öregkisasszony, az emberi lélek nagy ismerõje. Elõbb derûsen közli, hogy legalább hét olyan személyt tud, aki nagyon örült volna, ha Protheroe ezredes jobblétre szenderül, majd (a tõle megszokott finom tapintattal) kezébe veszi a dolgot, és nem is nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot – ám a tettes leleplezésének dicsõsét átengedi Slack felügyelõnek: hátha ettõl egy kicsit megjavul a modora...

"Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosság lesz elkövetve. Minden külön értesítés helyett."

Micsoda hirdetés az ilyen!? Chipping Cleghorn lakói felbolydulnak, mikor egy reggel ezt olvassák a helyi lapban. Náluk jobban csak a ház, Little Paddocks lakói lepõdnek meg: a hirdetést nem õk adták fel, de náluk fognak megjelenni a kíváncsiskodók. Elõveszik a sherryt, Mitzi, a szakácsnõ süteményt süt, és várnak. Össze is gyûlik a fél falu, némelyek ilyen-olyan átlátszó okokkal érkeznek, mások õszintén bevallják, hogy a kíváncsiság hozta õket. Fél hétkor elalszik a villany és három lövés dördül.

Szerencsére a szomszéd kisváros szállodájában vendégeskedik egy kedves, idõs hölgy, aki lelkesen kötöget és pletykál. Miss Jane Marple-on ez a bûntény sem fog ki!

Hercule Poirot [10]

Néhány óra múlva felébredt, vagyis inkább felriadt. Tudta, hogy mi ébresztette fel - egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelrõl. És a következõ pillanatban harsányan megszólalt egy csengõ. Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínûleg egy állomás. A kiáltás megijesztette. Emlékezett rá, hogy a szomszéd fülke Ratchetté. Felkelt, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor a kalauz végigsietett a folyosón, és bekopogott Ratchett ajtaján. Poirot résnyire nyitva hagyta az ajtót, és figyelt. A kalauz még egyszer kopogtatott. Megszólalt egy csengõ, és egy távoli fülke ajtaja fölött kigyulladt egy lámpa. A kalauz hátrapillantott. Ebben a másodpercben megszólalt egy hang a szomszéd fülkében franciául: Semmi baj. Tévedtem. Rendben van, monsieur. A kalauz elsietett, és bekopogott azon az ajtón, amely fölött égett a lámpa. Poirot megkönnyebbült szívvel visszabújt az ágyba, és eloltotta a villanyt. De elõbb még megnézte az óráját. Nulla óra harminchét perc volt.

Hercule Poirot [24]

Poirot mestert egy szép napon egy elegáns fiatal hölgy, bizonyos Carla Lemarchant keresi fel, és különleges üggyel bízza meg. Carla édesanyját gyilkosságért életfogytiglani börtönre ítélték, s röviddel büntetésének megkezdése után meghalt - az áldozat pedig nem volt más, mint Carla édesapja, Amyas Crale, a híres festõ. Tizenhat esztendõ telt el a híres bûnügy óta. Carla közben nagykorú lett, megtudta szüleinek tragikus történetét, és elhatározta, hogy kideríti anyja ártatlanságát. Tizenhat év után keresi fel Hercule Poirot az ügy öt, még élõ tanúját, tizenhat év porát fújja le a régi élményekrõl, szenvedélyekrõl; egyetlen tragikus napról öt különbözõ vallomást szembesít, hogy megtudja: ártatlanul ítélték-e el Caroline Crale-t, s ha igen, vajon öngyilkos lett-e Amyas Crale, ez a zseniális mûvész és csupa élet férfi, avagy az öt tanú - az „öt kismalac" közül valamelyik volt-e a gyilkos... És hiába telt el tizenhat év, hiába borított sok mindenre fátylat a feledés, Hercule Poirot - aki természetesen mit sem veszített zsenialitásából — bravúros logikával kideríti az igazságot...

Hercule Poirot [25]

A bájos Lucy Angkatellrõl mindenki tudja, hogy meglehetõsen szertelen teremtés, de azt a kétes ízlésre valló gondolatot mégsem tételezte volna fel róla Hercule Poirot, hogy amikor õt, a közismert mesterdetektívet, meghívja egy szép õszi vasárnap ebédre, a kertben gyilkossági jelenetet rendez a tiszteletére!

Márpedig az úszómedence szélén, nagyon is színpadias pózban, mozdulatlan férfi hevert, fölébe üres tekintetû nõ hajolt, kezében revolverrel és a jelenet rendezõjének még arra is volt gondja, hogy a "hulla" szíve tájáról piros festék csorogjon a medence kék vizébe...

Poirot mester csakhamar ráébred, hogy igazságtalanul gyanúsította vendéglátóit: a hulla is valódi a gyilkosság is. Vajon miért nem tud mégsem szabadulni attól az érzéstõl, hogy az elébe táruló jelenetet mégiscsak megrendezte valaki?...

Miss Marple [12]

"Van egy nagyszerû hely Londonban. Bertram Szállónak hívják. Mintha csak száz évet visszaforgott volna az idõ. Csupa olyan ember, akikkel máshol nem lehet találkozni. Csodálatos öreg hercegnõk. És valamennyi régi angol étel szerepel az étlapon, és remek régi angol bifsztek-pudingjuk van! Olyat még nem kóstoltál! És hatalmas hátszínszeletek, és micsoda ürüborda, és békebeli angol tea, és tüneményes angol reggelik! És meleg is van. Hatalmas kandallók..."részlet a könyvbõl

Történhet vajon ilyen hamisítatlan, békebeli környezetben - bûntény? Történhet? Ön eltalálta! A hamisítatlan békebeli környezet (ami különben nem is olyan hamisítatlan) - sötét üzelmeket takar. "Igyekszünk vendégeink minden óhaját teljesíteni" - mondja a tökéletes szálloda tökéletes üzletvezetõje. Ám némely vendégnek különleges óhajai vannak... És a bájos, törékeny, vidéki öregkisasszony, Miss Marple, eltûnõdik... És amikor már õ is, az olvasó is úgy érzi: minden rejtély megoldódott - a szerzõ még az utolsó lapra is tartogat egy kis meglepetést!

Simon elégedetlen az Árnyvadász Akadémia működésével. Amikor megismerkedik James Herondale és Matthew Fairchild történetével, hamarosan kiderül számára, hogy nem ő az első, aki így van ezzel. Azt is megtudja, hogyan lettek barátok, aztán pedig parabataiok. Ez a történet voltaképpen izgalmas előjáték a
című következő regénysorozathoz.
„Annyira szuper volt! Még annál is jobb volt, mint vártam! James képessége istenkirály! Imádtam, hogy hallottunk Tessa és Will felől! Vicces volt, megható és kicsit komoly is. Nagyon tetszett, ahogyan Matthew és James összebarátkoztak. Kedves volt, és olyan igazi. Ez az új kedvenc novellám!”

–

Derace Kingsley felesége Mexikóba szökött, hogy elváljon, és hozzámenjen egy nem valami fényes jellemû aranyifjúhoz. Legalábbis így szól az üzenet, amelyet férjének küldött. Csak az a baj, hogy amikor Philip Marlowe, a magánnyomozó kifaggatja Laveryt, az aranyifjú mindent tagad. Marlowe még egyszer felkeresi, de akkor már semmit sem tagad: két golyóved a szivében hever a lakásán. Így hát Marlowe a gyilkos után indul, és kutatása során a szmogos Los Angelesbõl egy erdõmélyi tó partjára érkezik, ahol azonban egy másik nõnek is nyoma veszett...

Nemes és alantas szenvedélyek, korrupt és becsületes zsaruk, mindenféle hóbortos figurák, a pénz imádata, egy bûnözésbe fulladó kaliforniai kisváros - a kemény krimi legjobb amerikai mûvelõjének vissza-visszatérõ regény-világa. Miközben odakinn dúl a második világháború, a kiábrándult, mégis idealista magánnyomozónak ebben a mikrokozmoszban kellene rendel csinálnia.

Nagyon kis csinoska lány volt, mondta lassan, kásás hangon. Jól emlékszem rá. Énekelt és táncolt. Szép lába volt neki, és szívesen mutogatta. Aztán elment. Mit tudom én, hogy hova.

Nyolc évvel ezelõtt Marha Malloy és a kis csinoska Velma éppen összeházasodni készült csakhogy Malloyt földobta valaki fegyveres rablásért. És most lejárt a börtönbüntetése, és Malloy vissza akarja kapni az õ kicsi Velmáját.

Egy fülledt hollywoodi napon Philip Marlowe, a magánnyomozó összefut Malloyjal, s mivel más dolga úgysincs, végignézi, ahogy a nagy marha ember szétver egy niggercsehót, mivel az ottaniak nem tudják, hová lett a hajdan ott dolgozó bártündér. Marlowe úgy megsajnálja a nehézfiút, hogy mint amolyan gáncs nélküli lovag, elhatározza, segít neki a lány felkutatásában. Piszkos kocsmákon, pszichikai konzultáción, drogklinikán át követi a szaporodó nyomokat, egy korrupt kisváros, a más Chandler-mûvekbõl is ismert Bay City korrupt rendõrei csépelik ólmosbottal a fejét és a végsõ nagyjelenetben még azt is vállalja, hogy esetleg az õ testében kötnek ki a másnak szánt golyók.

A kemény krimi klasszikusa ebben az idõrendileg második könyvében ás talán a legmélyebbre, vezeti ki hõseit a társadalom legkülsõ peremére.

Sebastian Faulks újságíróként kezdte szakmai pályafutását, 1978 és 1991 között olyan jelentõs lapoknak dogozott, int a Dayli Telegraph, a Sunday Telegraph és az Independent. Azóta minden idejét a szépirodalomnak szenteli, és regényei rendszerint széles körben aratnak sikert. Fontosabb mûvei közé sorolhatjuk a 2005-ös Human Tracest és a rendkívül népszerû 1993-as Birdsongot, amely több mint hárommillió példányban kelt el. Faulks egy hármas életrajzi regényt is írt, The Fatal Englishman címmel, míg Pistache címû munkájában több szerzõ - köztük - Ian Fleming - irodalmi karikatúráját rajzolta meg. Legutóbbi regénye Engleby címmel 2006-ban jelent meg. Bonddal elõször tizenkét éves korában találkozott, s miután az iskolájában tiltották a kémregényeket, lepedõ alatt, egy zseblámpa fényénél olvasta õket. "- Jöjjön be, 007-es! - köszöntötte M. - Örülök, hogy újra látom" 

Az ördög táncba visz Ian Fleming századik születésnapján, 2008. május 28-án jelenik meg. A James Bond-örökség szellemében fogant remekmû újabb izgalmas fejezet a világ legismertebb és legnépszerûbb kémjének nem mindennapi életébõl. Sebastian Faulks ott folytatja, ahol Fleming abbahagyta: A hidegháború csúcspontján. Nyaktörõ tempójú és szinte elviselhetetlen feszültségû regénye nem csupán Fleming regényeinek lényegét ragadja meg, de olyan veszélyeknek is kiteszi hõsét, amelyek modern világunkban talán minden korábbinál valóságosabbak.